ENYÉSZET ELLENI MŰVÉSZET | Utcaképek 12.

Az Utcaképekben a hétköznapok apró rezdüléseinek rögzítését olvashatjuk minden szerdán. 

Utcakép 12

A napokban lassan kezdett elcsendesedni a város. Na, nem úgy, mint a közönség akkor, mikor a színházi előadás előtt leveszik a fényt, inkább úgy, mint a tanóra alatt beszélgető diákok, akikre rászól a tanár, de a mondanivaló fontossága felülír minden tanári tekintélyt, így nem is az elcsendesedés, hanem inkább az elhalkulás szó jellemzi őket. Elhalkul, igen, ez jobb szó. A villamos nem aluszik, - s bár nem szendereg a robogás - mintha ritkábban csöngetne. Érdekes egybeesésnek tartom, hogy a jelenlegi helyzet ezzel a csendes mellékhatásával éppen nagyböjt időszakára esik. Mi is a nagyböjt lényege? Elmélyülés, kiengesztelődés, lemondás. A jelen szituáció magában hordozza mindhármat azt hiszem. Pilinszky János azt mondja, „a nagyböjt alázatra nevel”. Vajon tisztában vagyunk az alázat szó jelentésével? „Erény, mely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának, teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen.” Mikor, ha nem most eszmélhetnénk rá törékenységünkre? Mert mind azok vagyunk, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ha máskor nem is, most jusson eszünkbe.