ENYÉSZET ELLENI MŰVÉSZET | Utcaképek 8.

Az Utcaképekben a hétköznapok apró rezdüléseinek rögzítését olvashatjuk minden szerdán. 

Utcakép 8

Nem tudom, hogy ki követte már el azt a vétket, hogy a hangyabolyba vizet locsolt. Bevallom, velem kisgyerekként megesett, de egy hat éves forma gyerek számára roppant érdekes élmény az ilyesmi. Azt is meg kell mondanom, hogy bár nem éppen állatbarát szabadidős tevékenység, elmondhatatlanul izgalmas látványt nyújt, mikor a lukból kifolyó víz mellett az apró fekete állatok is szinte kiömlenek a bolyból. Na és persze a főattrakció nem más volt, mint mikor színre léptek a különlegesebb hangyák, a szárnyasok és a királynő.

Mikor legutóbb egy régi budai bérház tetején kötöttem ki és letekintettem az utcára, a szürke aszfalton rengeteg járókelő nyüzsgött, mindenki ment a maga dolgára. Megannyi apró hangyának tűntek fentről. Azon gondolkoztam, hogy vajon emlékezni fognak-e az útjukra? Otthon fognak-e még gondolni arra az autósra, aki rádudált a zebrán a nénire, vagy a bolt előtt álló babakocsiban síró babára? Persze ezek nem fontos információk, de ha a kezünkbe veszünk egy nagy irodalmi regényt, akkor a történettől függetlenül sokszor kimondhatjuk, hogy a szereplők a képletesen megtett útjuk során rengeteget változtak. Vajon a hazafele vezető úton változunk? Vagy inkább változnánk-e, ha figyelnénk? Vajon a megtett út miatt van, hogy amikor leugrom a kisboltba tejért, akkor egy zacskó gumicukorral térek haza? Jó, ezt nem gondolnám. Hacsak nem az utcán látott hirdetés miatt vettem, ami az új ízek kipróbálására buzdított. Ezek szerint mégis csak számít az az út. 

Mikor eddig a következtetésig eljutottam, már beborult az ég és lusta, kövér cseppekben esni kezdett. Mondanom sem kell, milyen kép jutott eszembe az eső elől védett helyekre igyekvő emberekről…