Az Utcaképekben a hétköznapok apró rezdüléseinek rögzítését olvashatjuk minden szerdán, egy kis lendületet adva a hideg, téli napokra.
Utcakép 5
Ahogy az utcákat róttam szombaton, megpillantottam egy szőke,
hosszú hajú lányt, amint felállt a padról, ahol az imént még olvasott.
Gimnazista lehetett. Kezébe vette az előbb olvasott könyvet és egy kupac másik
könyvvel együtt a hóna alá csapta. Súlyos csomagnak tűnt. Érdekelt, vajon
milyen könyvet olvashat, úgyhogy elindultam felé. Ahogy közelebb értem,
némiképp csalódott lettem, hiszen csak három vagy négy biológia tankönyvről
volt szó. Ahogy elnéztem a lány arcát, meglehetősen gondterheltnek tűnt. Azt
persze nem tudhatom, hogy a napja, vagy a megtanulandó biológia nyomasztja, így
persze a tanulnivalót okoltam.
Amint őt figyeltem, eszembe ötlött a kérdés, hogy érti-e azt, amit megtanul, vagy addig ül otthon az asztalnál, míg bele nem mászik lassan, komótosan a tudás. Hiszen feltételezem, nem véletlen van nála ilyenkor is a könyv. Ha ennyit időt áldoz rá, megérdemli, hogy értse, nem? Aztán rádöbbentem, hogy a biológia mellett, még sok tantárgya lehet, melyekre mind készülnie kell, azokat érti? Gondolkozik a kérdéseken, melyeket kap az iskolában, vagy a bemagolt válaszok közül odaköp egyet? Vajon megtanítják gondolkozni, vagy csak tanul és tanul és tanul? Valamikor egy matematika tanár mondta el az egyenletet, mely mindig érvényes szerinte. Érteni+Tanulni=Tudni.
Amikor elhaladt néhány járókelő közt, az egyik neki ment a vállának, a könyvek a földre estek. Mintha a megkönnyebbülés apró rezdülései szaladtak volna át arcán, majd morcosan szedte össze a holmiját.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése